Tatai Református Egyházmegye

Hittantáborról és az ijfúságról - Dorog

2010-09-21 13:05:14 / Nagy Attila

Írta és beküldte: Pungurné Császár Judit lelkipásztor Dorogról 

Ahogy minden év elején a beinduló hitoktatás a sok nehézség, egyeztethetetlen időpontok, az egyházi, szülői háttér nélküli gyerekek aggodalommal töltenek el, úgy év végén mindig kérdés számunkra a hittanosaink számára szervezett, tervezett tábor. Visszagondolva az elmúlt évtizedekre, kerültek elém a régi, Bács- megyei időből való kölkedi gyermekhetek, ahol egy üres, átalakított parókián, mindenféle kirándulás és strandolás nélkül voltak együtt a gyerekek, sok beszélgetéssel, játékkal, áhítattal, foglalkozással. Aztán a 80-as évek nagy újdonság volt a Balaton, a strandolás, a foglalkozások a reggeli, délelőtti, esetleg esti órákra szorultak vissza.

Aztán haladtunk a korral, már egész megye hittanosait hívtuk, akár 220-an is voltunk egy balatoni héten, korosztályonkénti csoportbontás, áhítatok, csoportfoglalkozások, délután a fellendülő kézműves foglalkozások, együtt zenélések, s persze a strandolás. Ezekből a majd másfél évtizedig tartó fonyódi táborokból felnövő fiatalok ma tanárok, lelkészek, szülők, örömmel és hálával emlékeznek vissza erre az időre, a barátságok megmaradtak, a hit szikrája csírája sokakban elmélyült. Aztán 1 év szünet következett, kerestük önmagunkat, helyünket? Nem egyszerű a váltás 220 főről húszra. Az utóbbi 6 esztendőben találtunk rá Balatonalmádira, az első évben szülőkkel a fűzfői táborhelyen voltunk, azóta az almádi templom tetőtere az otthonunk. 20-25 közötti létszámmal vagyunk, általában fele hittanos, fele középiskolás, ifis.

A délelőtt a foglalkozások ideje, az idén az életkérdésekkel foglalkoztunk: miért élek? Miért van annyi gonoszság? Milyen a mi Istenünk? Persze volt a kisebbeknek kézműveskedés, s délután strandolás, este jó beszélgetések, játék, vagy éppen kirándulás. A tábor szervezésekor mindig éget a kérdés: vajon tudunk-e valamit adni? Vajon elegendő-e ami kínálatunk a"világ" gazdag asztalával szemben? Vajon az érdeklődőt nem elrettentjük-e?  Vajon csak egy jó tábor vagyunk-e, vagy annál lényegesen több? Nem hiszem, hogy minden kérdésre választ kapunk, annál is inkább, mert a mi dolgunk csak a magvetés, sok esendőségünkkel, gyarlóságunkkal.

Azért azonban végtelenül hálásak vagyunk, hogy Reményik szavaival élve, adatnak „szitáló, halk sziromcsodák". Ilyen sziromcsoda pl., hogy egyik gyermekünk egy ilyen tábor után kezdett hittanra járni, konfirmált, a másik a konfirmációba kapcsolódott be, s jött utána a táborba, s úszás közben ajándékozott meg ezzel a mondattal: a konfirmációnak köszönhetem, hogy új barátokra találta, hogy először jutottam el a Balatonra, s szeptemberben biztos, hogy ott leszek az ifi órán.  Sziromcsoda, hogy egyik fiatalunk, aki már egyetemista, pont a tábori és ifi órai emlékeiből kiindulva a régi „nagy csapatot"egy nyár végi találkozóra összeverbuválja. Valóban megéljük, hogy Istené a dicsősség, miénk pedig orcánk pirulása!

Pungurné Császár Judit