Tatai Református Egyházmegye

Presbiterképzés a Hét Határban

2013-03-16 09:00:54 / Nagy Attila

 

Írta és Beküldte: Bogáth István kömlődi gondnok

A 2013-as esztendő presbiterképzési sorozatának első állomása Ácson volt. Február 22-én 35 résztvevő jelenlétében kezdődött el az előadássorozat. A cél most is a régi volt, presbitereink minél szélesebb látókörrel bírjanak feladatuk elvégzéséhez. A képzési tematika is ezt szolgálja. Bibliaismeret és gyülekezetépítés. Gerecsei Zsolt, helybeli lelkipásztor a Kol. 4. 7-18 alapján tartott igemagyarázatában kiemelte, hogy vigyázzunk a ránk bízott szolgálatra, hiszen ez olyan kincs, amivel jól kell tudni sáfárkodni. Felelősséggel tartozunk gyülekezetünk, egyházunk dolgai iránt, hiszen ne feledjük az egyház Krisztus teste és ezt így is kell kezelnünk.

Puszta létünkhöz is szükséges az összefogás, óriási erők mozgatják ezt a rendszert, ehhez rendelkezésünkre áll Urunk ereje és élni kell tudnunk vele. Szolgálatunk mozgatni ezt a rendszert. Megismerni és megismertetni. Imádságban tusakodni egymásért.

 

Fontos számunkra, hogy naponta olvassuk a Bibliát, azonban ezt hogyan tesszük az nem mindegy. Ehhez nyújtott segítséget a bibliaismereti fejezet előadója Sugár Tamás, nagyigmándi lelkipásztor. Ő a mózesi könyvektől a bírák könyvéig tekintette át az Ószövetséget. Nagyon lényeges, hogy egy presbiter tudjon a külvilág számára megfelelő válaszokat adni az esetleg nekiszegezett és nem mindig jóindulatú kérdésekre is. Ehhez pedig elengedhetetlen az ISMERET. A történeti könyvek végigvezetnek bennünket a választott nép viselt dolgain, sikerein, kudarcain. A nép többszöri engedetlensége és annak az ÚR által való kezelése is okulásul szolgált a hallgatóságnak.

 

 

 

Pungur Béla, dorogi lelkipásztor napjaink legnagyobb kihívásáról beszélt, mely a mai presbiter szolgálatát meg kell, hogy határozza. Ez pedig, hogyan veszek rész a kötelező hittanoktatás szervezésében saját gyülekezetemben. Ennél nagyobb kihívás mostanában nem érte gyülekezeteinket, itt mindenkinek komoly feladata képződik. Törvényi áttekintéssel kezdte előadását, melyben konkrét feladatok és időpontok vannak a lelkipásztor és a presbitérium számára meghatározva.

 

Beszélt azokról a segédanyagokról, amelyek már elkészültek, és amelyek kiadása várható a közeljövőben. (Elkészült a pedagógiai kerettanterv, melynek felhasználásával kell majd elkészíteni a helyi tanterveket.)

Nem mehetünk el közönyösen a most következő feladatok mellett, hiszen ha nem tesszük dolgunkat akkor újabb generáció nő fel a HIT ismerete nélkül. Most nem tudunk senkire mutogatni,mert most nekünk kell cselekedni, mert az elkövetkezendő hónapok cselekedete a mi történelmi felelősségünk. Minden egyes presbiteré!

Ami mégis a legfontosabb feladat egy presbiter számára az, hogy segítsen felkutatni és a válaszható hittan tantárgy tanulására irányítani az első és ötödik osztályos gyerekeket. Ehhez pedig a Jézus parancsát kell mindnek előtt szívünkre helyezni „ MENJETEK..."

 

Most tehát nem várni kell, hanem menni kell, talpalni, kopogtatni, becsöngetni, beszélgetni, hívni, segíteni. Most ez a presbiter feladata!

 

Az esemény hivatalos része a 396. dicséret eléneklésével és imádsággal zárult.

 

Bogáth István