Közeledett a negyedik tanévem vége a Tatai Református Gimnáziumban, és én még mindig nem tudtam, mi szeretnék lenni. Biztos járnak mások is ebben a cipőben, ezért jó lenne, ha minél többen hallanának arról a lehetőségről, amit én választottam.
Az ÖDE (Önkéntes Diakóniai Év programiroda) segítségével a Time for God önkéntese lettem tíz hónapra Angliában. Már a felkészülési időszak alatt rengeteg új ismerősre és barátra tettem szert, akik ugyancsak szolgálatra szánták a következő 10-12 hónapjukat Európa különböző országaiban.
tovább
Valami, ami más, mint a megszokott. Valami, ami sokakat megmozgat. Valami, ami Isten szeretetére mutat, de úgy, hogy közben több generáció tud felhőtlenül szórakozni és kikapcsolódni. Valami, amire még sokáig emlékezhetünk.
Pünkösd vasárnap délutánján "Reformátusok napját" tartottunk Nagyigmándon. Volt nekünk már korábban kerti partink, ez lett volna a 14. alkalom. Volt nekünk már korábban szabadtéri istentiszteletünk, idén lett volna az 5. a sorban. Ilyen azonban még nálunk soha nem volt.
tovább
"Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él" János evangéliuma 11, 25
Életének 91.évében hazatért teremtő és megváltó Urához
Borsos Sándor ny. lelkipásztor
Borsos Sándor 1961-1969-ig Szenden, 1969-1993-között Császáron szolgált lelkipásztorként. 1986-1996 között Dadon és Vérteskethelyen szolgált helyettes lelkipásztorként.
Nyugdíjasként a Tatabánya-Bánhidai egyházközségnek volt a tagja, ahol erejéhez mérten igehirdetési szolgálatokat is vállalt.
A Tatai Református Egyházmegye közössége Istennek ad hálát Borsos Sándor lelkipásztori és 1977-1987 közötti egyházmegyei tanácsbírói (tanácsosi) szolgálatáért.
tovább
A Neszmélyi Református Egyházközségben a helyben őshonos körte és almafákból származó oltványok csemetefáit ültették el. Így jött létre a Neszmélyi Református Tündérkert a parókia kertjében.
A szervezők és létrehozók szándéka szerint szolgálja majd ez a kert a falu közösségét. Gyümölcsöt terem a helybelieknek és az ide látogatóknak. Ezzel is őrizve a Kárpát-medence örökségét.
tovább
A Tatai Egyházmegye következő lelkészértekezlete 2019. junius 3-án, hétfőn du. 15.30-tól lesz Komáromban, a Jókai téri gyülekezeti teremben.
Az Etei Református Templomban 2019. június 1-én szombaton 10 órától beiktatási hálaadó istentisztelet lesz. Igét hirdet: Szép Sándor az Etei Református Egyházközség beiktatott lelkipásztora, és Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke. A lelkészválasztás és a jogi beiktatás tényét ismerteti nagytiszteletű Máté László, a Tatai Református Egyházmegye esperese.
tovább
A Tatai Ref. Egyházmegye közgyűlési határozata szerint az egyházközségek 2019. május végéig egy vasárnapi perselypénzt ajánljanak fel a Kisbéri Egyházközség javára.
Kisbéren immár harmadik éve épül a templom folytatásában található új gyülekezeti ház és parókia.
A Magyar Református Egységnap debreceni ünnepségére 2019. május 18-án szombaton autóbusz indul az egyházmegyéből.
továbbA Tatai Református Egyházmegye XXIX. kórustalálkozóját Szőnyben, a református templomban tartottak 2019. április 27-én szombaton. Hagyományosan egy vendégkórus is részt vesz Felvidékről, a Komáromi Református Egyházmegyéből. Ebben az évben a Kisújfalu-i kórus tisztelte meg jelenlétével és énekével a kórustalálkozó közösségét tovább
A Dunaalmási Református Szeretetház éjjel-nappal nyitva.
2019. május 4.-én szombaton, azonban különös figyelemmel hívja és várja a Tatai Egyházmegye Gyülekezeteit egy olyan szolgálatra, amelyben Önök adhatnak nekünk valamit és hisszük; mi is adhatunk valamit Önöknek.
tovább