A koronavírus miatti válsághelyzetnek már most vannak súlyos gazdasági következményei, ezért a Magyar Református Szeretetszolgálat adománygyűjtést hirdet. Az „Összefogás az újrakezdésért" elnevezéssel létrehozott krízisalap a járványhelyzet következtében kialakuló nehéz élethelyzetekben szeretne segítséget nyújtani a rászorulóknak.
A befolyó összegből olyan, a mindennapi életvitelhez tartozó szükségleteket fedeznének majd, mint az alapvető élelmiszerek, tisztító- és tisztálkodási szerek, valamint a krízisbe kerülő családok lakhatási kiadásainak támogatása az Együtt a lakhatásért program keretében.
tovább
Mert nem a szolgaság lelkét kaptátok, hogy ismét féljetek, hanem a fiúság Lelkét kaptátok, aki által kiáltjuk: "Abbá, Atya!"
Maga a Lélek tesz bizonyságot a mi lelkünkkel együtt arról, hogy valóban Isten gyermekei vagyunk. (Róm 8, 15-16)
Nehéz napokat élünk. Félünk egy olyan vírustól, melyet nem ismerünk, nem tudjuk hogyan hat és nem tudjuk gyógyítani.
tovább
A Tatai Ref. Egyházmegye Közgyűlése, mely az előzetes tervek szerint 2020. április 4-én Tatán került volna megrendezésre, a járványügyi helyzet miatt elmarad, és egy későbbi időpontban tartják meg.
A Közgyűlés új időpontjáról az Egyházmegye elnöksége értesítéssel lesz az érintettek felé.
A gyerekek talán örülnek, hogy nem kell iskolába menni, de minden csoda három napig tart, utána rájövünk, hogy ez bizony drasztikus változást eredményez a mindennapi életben. A családoknak önerőből kell választ adni arra, hogy mi történik a nap 24 órájában. Nem lehet elküldeni a gyereket a nagyszülőkhöz, nem vezeti le az energiáit az edzésekkel, nem megy közösségbe, nincs program. Akit megnyugtat az, hogy a gyerek örül a napi 14 óra gépidőnek, és majd elfoglalja magát a telefonjával, a filmsorozataival, videojátékaival, az a legrosszabb választ adja, ami létezik... tovább
A koronavírus gyors terjedése miatt hozott kormányzati intézkedésekkel összhangban a Magyarországi Református Egyház elnöksége a következő kéréssel fordul a gyülekezetek, lelkipásztorok és egyháztagok felé. tovább
A 2020. március 28-ra, a Tatai Ref. Gimnáziumba tervezett Egyházmegyei Zsoltáréneklő Versenyt a szervezők lemondják!
A verseny szervezői megköszönik mindazoknak a lelkipásztoroknak felkészítő munkáját, a hittanos gyermekek készülését, akik tervezték a részvételt.
A zsoltáréneklő versenynek nincs új időpont kitűzve.
tovább
A 2020. március 15-i ünnephez kapcsolódva Nagyigmándon (is) forgatott ill. készített felvételeket a Duna TV, Református Magazin műsorához.
A magazinműsor 2020. március 15-én 7.50-től kerül adásba a Duna TV.
Ismétlés: március 17. 9.00 Duna World.
A www.mediaklikk.hu oldalon március 16-tól látható
A szervezők és a Nagyimgándi Gyülekezet szeretettel ajánlja a műsort mindenki figyelmébe!
tovább
Nagytiszteletű Szolgatársak, Kedves Testvérek!
Az Ácsi Református Egyházközség elnöksége nevében, Ács Város Polgármesterével és Esperes Úrral egyeztetve az alábbiakról szeretnék tájékoztatni mindenkit:
A 2020. március 21-re tervezett egyházmegyei női konferenciát nem tartjuk meg. A döntés mögött az országos helyzet és rendelkezések, Ács Város Járványügyi Bizottságának határozata ill. állásfoglalása, a zsinati útmutatás,valamint Esperes Úrral történt megbeszélés állnak.
tovább