Tatai Református Egyházmegye

Aktualitások - Egyházmegye hírei

Főoldal / Egyházmegye hírei

Gondolatok egy családi piknik után

Nagy Attila / 2020-09-24 16:05:42

Hangozzék most - a megszokott felnőtt beszámolók helyett - a részvevő gyermekek közül néhány vélemény arról a gyülekezeti-családi szombat délutáni piknikről, mely a bokodi parókia újonnan épült gyülekezeti termében került megrendezésre 2020. szeptember 5-én: „Jó volt Bokodon a piknik mert sokan eljöttek és jól érezték magukat, mert az új gyülekezeti teremben voltunk, mert a felnőttek is játszottak. Megvan írva: „mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük." Volt miért hálát adni pl.: az új gyülekezeti teremért, hogy mindenki ottvolt, aki csak tehette..."

 

 

tovább

„Magvető tábor" - iskolakezdés Dadon

Nagy Attila / 2020-09-22 16:39:22

Isten kegyelméből megkezdődhetett -bár a szokásostól kissé eltérő módon -a 2020-2021-es tanév. Az első „magvető" napunk áhítattal kezdődött a jelenlegi járványügyi előírások betartásával, melynek a kötelező maszk viselésenés kézfertőtlenítésen túl úgy tettünk eleget, hogy külön vettek részt ezen az eseményen az alsóbb évfolyamok és külön a felső tagozat.

tovább

Egyházmegyei Jelölő Közgyűlés határozata

Nagy Attila / 2020-09-17 19:42:52

A 2020. szeptember 5-én Tatán tartott Egyházmegyei Jelölő Közgyűlésen a közegyházi tisztségekre a következő jelölések történtek: tovább

Egyházi élet Dorogon

Nagy Attila / 2020-09-15 11:19:48

Dorogvidéki Református Egyházközség ünnep-és mindennapjai a koronavírus idején, szünetében

Amikor március 16-val bezárult a világ, azonnal felvetődött, mi is lesz az  istentiszteletekkel, a vasárnapokkal. Az távol állt tőlünk, hogy az  onlineistentiszteletek tartók sorába beálljunk, hiszen számos kiváló igehirdetőt lehet meghallgatni, mi saját gyülekezetünkre gondoltunk,tettük elérhetővé a történéseket, úgy éreztük szükségesek a vasárnapi istentiszteletek. Így összeállt egy kis csapat, 7 istentiszteletről beszélünk, a valóságban 18 lett volna a gyülekezetrészekkel együtt, akiket az online világ most így is közösségbe kapcsolt.Óriási élmény volt!

tovább

Konfirmáció és Bringatábor Rédén

Nagy Attila / 2020-09-13 19:02:10

Konfirmáció Rédén

Az idei év járványa minden gyülekezet életét felborította, ezzel érintve minden gyülekezeti alkalmat, beleértve a konfirmációt is. A mi gyülekeztünk is megsínylette a járvány-sújtotta időszakot, hiszen így a konfirmációt nem tarthattuk meg a megszokott időben, Áldozó csütörtökön. A felkészítés azonban nem állt le, hanem online folytatódott a karantén alatt is.

tovább

Egerbe kirándult a nagyigmándi gyülekezet

Nagy Attila / 2020-09-12 20:02:02

Már több mint tizenöt éve hagyomány a nagyigmándi gyülekezetben, hogy évenként bejárjuk hazánk egy-egy tájegységét, kétnapos kirándulás keretében. Ezeken az utazásokon rendszerint nevezetességeket, érdekes földrajzi,történelmi helyeket és természetesen templomokat látogatunk meg, ilymódon fedezve fel szép hazánk rejtett kincset. Jártunk már a Beregben ősi Árpád-kori templomban, de voltunk modern újépítésű somogyi templomban, és a katedrálisméretű ceglédiben is. Az idei évben folytatva a hagyományt ismét útnak indultunk,mégpedig Eger és környékére.

 

tovább

Ismét egy csoda Kömlődön

Nagy Attila / 2020-09-09 17:46:34

Hálát adtunk  az új orgonáért Kömlődön

A meghívó 2020. augusztus 29-re szólt, a kömlődi templomba. Ezen a napon került sor a kömlődi orgona felavatására hálaadó istentisztelet keretében. Isten Igéjét Máté László esperes hirdette. Ezek után Bogáth István, gondnok ismertette azt az évekig tartó folyamatot míg végre a kömlődi templomban is megszólalhatott egy valódi  orgona.

 

tovább

Hálaadó Istentisztelet Lábatlanon

Nagy Attila / 2020-09-05 21:42:51

2019. szeptember 19-én szombaton 10 órakor a lábatlani református templomban hálaadó istentisztelet lesz a templom belső felújításáért. Igét hirdet Steinbach József a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke.

Ezt követően Puskás József alkotása, a Trianoni emlékmű átadására kerül sor a parókiaudvar bejáratánál.

tovább

Járványügyi intézkedések

Nagy Attila / 2020-09-01 10:17:17

Nagytiszteletű Lelkipásztor Testvérem! Tisztelt Gondnok Testvérem! Tisztelt Intézményvezető Testvérem!

 

A nyár végeztével, a második félév indulásakor, imádsággal gondolunk minden Gyülekezetünkre, Lelkipásztorunkra és Gondnokunkra, minden Intézményünkre, a dunántúli reformátusság egész közösségére. Bízunk az Úr megtartó kegyelmében, és ez a kegyelem arra indít bennünket, hogy ebben a rendkívüli esztendőben különösképpen odafigyeljünk egymásra.


Az Elnökségi Tanács ülésezett, és az alábbi nyilatkozatot adta ki. Kérjük ennek betartását. Kérjük, ha segítségre van szükségük vagy kérdésük lenne, az egyházmegyéken keresztül tartsuk a kapcsolatot.

 

Köszönjük minden Szolgatársunk, Munkatársunk helytállását, kérve az Úrtól a további hűséget és erőt!

 

A 2020-as esztendő vezérigéjére támaszkodva, imádságos szeretettel köszöntünk mindenkit, és az esztendő előttünk álló négy hónapjára az Úr mindenre elégséges áldását kérjük: „Erősek vagyunk az Isten kezében!" (2Korinthus 10,4)

 

Steinbach József püspök

tovább

Hálaadás Orgonáért

Nagy Attila / 2020-08-21 12:08:09

A Kömlődi Református Templomban 2020. augusztus 29-én szombaton 18.00-tól hálaadó istentiszteletet tartanak az orgonáért. Közreműködik a Bielefeldi Evangélikus Egyházközség küldöttsége. tovább