Katechetikai jellegű gyülekezeti munkás képzés indul a Tatai Egyházmegyében 2011 márciusától. A Református Pedagógiai Intézet szervezésében induló tanfolyam 30 órás lenne (5 szombat, napi 6 óra) , melyet a már végzett pedagógusok továbbképzésként is beszámíttathatnak.
Steinbach József püspök úr (Reformátusok Lapjában megjelenő)
igemagyatárazai ezután már mobiltelefonon is olvashatók. A "blog.hu" év elején bevezetett új funkciója az "Ige Mellett" blogot is érinti.
Az ökumentikus imahetet 2011. január 16-23. között rendezik meg az egyházmegye gyülekezeteiben is.
Az Imahét vezérgondolata ebben az évben
„... kitartottak az apostolok tanításában..." (ApCsel 2,42)
tovább
Beküldte: Pusztai Tímea, Csillagpont koordinátor

A jövõ nyári Csillagponton reménység szerint több mint 100 kiscsoportban dolgozzuk majd föl a délelõtti fõelõadáson elhangzott témákat, gondolatokat. Ahhoz, hogy mindez megvalósulhasson, 100 lelkes és rátermett kiscsoportvezetõre van szükségünk.
tovább
A "Tebenned biztunk" (Reromátus félóra) 2010. december 29-i adásában
egy rákos beteg és egy keresztyén orvos beszélt küzdelméről.
"Még egy sima, két napig tartó, lázzal járó nátha is arról szól, hogy állj meg! Ez is egyfajta figyelmeztetés a szervezetnek. Ha úgy tetszik odafentről is kapunk egy figyelmeztetést, hogy ez sok volt neked. Nem lehet büntetlenül csinálni, hogy két telefonon lógunk, hogy nézzük az agyat butító híreket, miközben verjük a számítógépet és hajtunk azért, hogy kétszerannyi kocsink legyen és közben nincs időnk egymásra. Isten nem erre teremtette a szervezetünket. Azért van a rák, mert így élünk. Figyelmeztetés az emberiségnek, hogy nagyon rossz úton vagyunk. Az egészségére és a lelkére is akkor kezd figyelni az ember, amikor bajban van. Mikor minden rendben van, sokkal kevésbé imádkozunk. Tudni kell venni a jeleket."
A Bibliafordítások iránt érdeklődőknek, gyülekezeti tagoknak és természetesen lelkipásztorok figyelmébe ajánljuk az interneten keresztül hozzáféhertő, olvasható biblia forditásokat.
tovább
Böjte Csaba ferences szerzetes újévi gondolatai:
Csodálom Jézus Krisztust ahogyan a földre jön és saját kezébe veszi a dolgokat. Nem mást küld, hogy Ö fáradt cinizmussal, a mennyei trónusán ülve, szemlélje és kommentálja az emberiség vergődését. Ö közénk jött és szembemegy az akkori világ sodrásával, az erőszakos, kapzsi, lusta, élvhajhász semmittevéssel. Utat keres, építkezik, társakat gyűjt, megtanítja őket csendben lenni, befelé fordulva imádkozni, felfedezni a mennyei Atya, vágyaink által szívünkbe irt álmait.
tovább
"Ami
t pedig szóltok vagy cselekesztek, mind az Úr Jézus nevében tegyétek, hálát adva az Atya Istennek Őáltala" Kolossé 3,17
A Tatai Református Egyházmegye egész közössége nevében Istentől megáldott, békés új esztendőt kívánunk a honlap minden kedves Olvasójának!
Máté László esperes és Gyimóthy Géza egyházmegyei gondnok
tovább
Összeállította: dr. Galsi Árpád igazgató, Beküldte: Révfalviné Budai Julianna sajtóügyi referens
A hat magyar bibliafordítás alapján készült kötet fontos "háttéranyag" a Magyar Bibliatársulat szöveggondozó munkájához, amely rendszerezett, táblázatos formában ad eligazítást a biblikus szakembereknek és a Biblia iránt érdeklődő olvasóknak arról, hogy a Szentírásban előforduló tulajdonnevek milyen magyar átírásban szerepelnek a különböző, ma is használatban lévő felekezeti (katolikus, protestáns, zsidó) fordításokban.
"De amikor eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát, aki aszonytól született a törvénynek alávetve, hogy a törvény alatt lévőket megváltsa, hogy Isten fiaivá legyünk." Galata 4,4-5
A Tatai Refomátus Egyházmegye egész közössége nevében békés, kegyelemteljes karácsonyi ünnepet és Isten áldásával kísért ünnepi istentiszteleteket kívánuk honlapunk minden kedves Olvasójának!
Máté László esperes és Gyimóthy Géza egyházmegyei gondnok