Írta és beküldte: Rácz Tibor missziói lelkész
Egy éves jubileumi hálaadó istentiszteletek a gerecsei szórványmisszió sárisápi és tardosi közösségeiben
Az elmúlt esztendőben Sárisápon és Tardoson is rendszeresen tartottak istentiszteleteket, erősítve az ottani református közösséget. Ez év májusában Sárisápon és szeptemberben Tardoson ezért adtak hálát egy-egy ünnepi istentisztelet keretében.
továbbÍrta és beküldte: Sárköziné Csonka Zita dadról

A dadi és az angyalosi reformátusok között már két évtizede áll fenn a testvérgyülekezeti kapcsolat. 2011. július 6-12. között egy negyvenfős dadi csapat látogatott Erdélybe.
tovább
2011 őszén a Magyarországi Református Egyház gyülekezeteiben ismét esedékes a presbitériumi tisztújítás. Az egyházközségekben a presbiterválasztás folyamata (az eddigi előkészítő munka után) ezekben a hetekben a Jelölő-, Választási- és Szavazatszámláló Bizottságok megalakulásával ill. fogadalomtételével kezdődik el.
Ehhez tölthetők le a Jelölő-, Választási- és Szavazatszámláló Bizottság fogadalomtételének lehetséges szövege ill. a választás időrendi táblázata.
A 2011/2012-es tanévhez és az elinduló hitoktatáshoz kapcsolódva a Hittanos létszámbejelentő lapokat 2011. szeptember 30-ig kell beküldeni az esperesi hivatalba.
tovább
Beküldte: Perjési Attila Tatabányáról

SZERETETTEL ÉS SZÉLES KÍNÁLATTAL VÁRJUK ÖNT!
Különböző kiadójú keresztyén könyvekkel, kiadványokkal várjuk gyülekezeti tagjainkat és minden érdeklődőt!
A könyvek rendelését és beszerzését is szivesen vállaljuk!
tovább
Beküldte: dr. Szabó Előd lp. Naszályról

Sok szeretettel meghívjuk az egyházmegye gyülekezeteit 2011. szeptember 18-án 15 órára a Naszályi Református Egyházközség gyülekezeti házának felszentelésére!
Beküldte: Rácz Tibor missziói lp.
Szeptember 4-én vasárnap 17.00 órakor a tardosi közösségi házban - a Gerecse Szórványmisszió keretében tartott a REFORMÁTUS ISTENTISZTELETEK megkezdésének 1 éves jubileumán - hálaadó zenés istentiszteletre kerül sor. A koncert blokkban a Rácz család kvartettjét hallgathatják meg.
Minden érdeklődőt szeretettel hív és vár a Gerecse Szórványmisszió egész közössége!
tovább
Írta és Beküldte: Sugár Tamás lp. Nagyigmándról
Hosszú idő telt el a rákészülés óta, ám most örömmel és elégedettséggel tekinthetnek templomunkra a nagyigmándi reformátusok.
Sok minden történt a beruházás 7 hónapja alatt. Volt sok örömteli pillanat, amikor lépésről-lépésre láthattuk a templom szépülését. Volt sok presbiteri gyűlés, amikor fontos dolgokban határozni kellett. Volt egyházközségi közgyűlés, eldönteni milyen legyen a templom külső színezése. S persze volt nem egyszer ijedség is, amikor olyan hibák és pluszköltségek jelentkeztek, amikről nem tudhattunk előre. Istennek hála, ezeket is sikerült megoldani.
tovább
Írta: Nagy Tibor, beküldte: Ágoston Csaba lp. Esztergomból
Esztergom város reformátusainak vegyes énekkara a nyár folyamán két alkalommal vállalt szerepet országos református rendezvényen:
VIII. Református Zenei Fesztiválon és a Művészeetk Palotájában.
Nyolcadik alkalommal rendezték Budapesten a IX. kerületben, a háromnapos Református Zenei Fesztivált, június első hétvégéjén. Az ország minden részéről, sőt Erdélyből is érkeztek énekkarok a fesztiválra. Esztergom református egyházközségének vegyes kara is szerepet vállalt rendezvény sorozatból, az esemény első napján, délután, este.
tovább
Tatai Református Egyházmegye Lelkésztovábbképzője
Téma: Református istentisztelet megújítása
Időpont: 2011. szeptember 5.
Helyszín: Vitéz Dinnyés József Konferenciatelep - Tagyospuszta
A lelkésztovábbképző témájának rövid összefoglalása: A témaválasztás mögött két ok húzódik meg. Fontosnak tartjuk, hogy a lelkipásztorok megismerjék a református liturgia megújítására különböző egyházi szinteken tett törekvéseket. Ugyanakkor még ennél is fontosabb, hogy a helyi szinteken spontán módon zajló megújítási törekvések kapcsolatba kerüljenek teológiai alapelvekkel, esetlegesen részévé váljanak a formálódó liturgiai reformnak.
tovább